Maga az Úr Jézus tett tanúságot arról, hogy a hálaadás Istennek azért kötelező, mert a Mennyei Atya az élet kiapadhatatlan forrása és adományozója. "Atyám hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz / Jn 11.41 /. Ezért szent Pál is erről tanít: "hálát adok szüntelenül" / 1 Kor 1.4 /. Mivel az egész hívő életünk a Szentháromsággal való szakadatlan dialógusról szól, ezért folyamatosan felfedezhetjük mi magunk is, hogy milyen nagy hálával tartozunk Istennek!

Az ősi megfogalmazás szerint az ima  a keresztények lélegzése. Tehát ugyan előírásszerűen nincs kötelező napi imádság, de a rendszeres  imádság nagyon célszerű. A klasszikus hagyomány szerint a reggeli és esti ima segíti a napi elfoglaltságok Istennek tetsző végzését. Amúgy pedig, aki megtapasztalta az ima örömét, azt nem kell sürgetni, hogy minél sűrűbben forduljon hite alapja, az Isten jelenléte felé.

• A bérmálkozásra készülőkért
• Hogy egy kisgyermek szülei a megkeresztelése mellett döntsenek
• Elhunyt édesapáért és minden megholt hívekért
• A keresztény missziókban tevékenykedőkért
• Betegséggel küzdőkért, hogy kételyeikben és bizonytalanságukban a Szentlélek erősítő kegyelme segítse őket

Nem sajnáljuk az imára fordított időt, de néha a sürgős napi teeendők miatt rövidre kell fognunk az imádságot...Azonban ez is a Szentháromsághoz vezet, s innen lelkileg feltöltődve térhetünk vissza e világi teendőinkhez. Teljes tetszőleges szövege lehet. Assisi szent Ferenc például az "Istenem és mindenem" megfogalmazást kedvelte. Vagy csak egy sóhaj: Istenem, szeretlek". Hála ima is lehet: köszönöm, hogy segítetteél, maradj velem. Egy rövid fohász: légy velem a küzdelmeimben. A röpima tehát nem minimalizmus, hanem életszerű kerete lehet az Istenhez fordulásunknak!

Az Úr Jézus felhív a szüntelenül való imára / Lk 18.1-8 /. Az ora et labora / imádkozzál és dolgozzál / elv kifejezi, hogy miről van szó. A munka imává, istendicsőítéssé változik, ha valaki rendszeresen szakít időt az imádságra. Amikor kifejezetten az Isten felé forduluk az imában, akkor utána megértjük azt is, hogy a világi ténykedésünk voltaképpen az ima folytatása: szolgálat a minőségi élet és mások megsegítése révén.