• Imát kérek: önbizalomért; beteg keresztapámért, beteg unokatestvéremért és beteg Andiért; Bertalanért, édesanyjáért és minden olyan családért, akik az apa lelépése és hűtlensége miatt szenvednek; Donátért és a kapcsolatunkért; az abortusz és a háborúk megszűnéséért, az abortuszpártiak, főleg a "katolikus" abortuszpártiak megtéréséért. 
• Az érettségiző diákokért.
• A bizonytalansággal küzdőkért, hogy a Szentlélek világosítsa meg értelmüket a helyes döntés kiválasztásában.
• Házastársak egységéért

Van az imának olyan változata, amikor valaki egy képet szemlélve emeli szívét és gondolatait az Istenhez: egy szentkép, egy ikon, egy természeti képződmény, vagy bármely tárgy. Assisi szent Ferenc például két órán keresztül imádta Istent egy pókháló előtt, mert el volt ragadtatva attól a csodálatos látványtól. Tehát, nem a pókhálót / a tárgyat / imádta, hanem annak közvetítésével Isten csodálatos kreativitását. Tehát, ez a hívő imaszemlélet és praxis a teremtett világ megértéséből fakad: végsősoron MINDEN ajándéka, s ezért az érzékelésre utalt megismerésünknek "ugródeszka" lehet a szívünk, a gondolataink, az elcsendesedésünk Istenre irányításához.

• Imát kérek: önbizalomért; beteg keresztapámért, beteg unokatestvéremért és beteg Andiért; Bertalanért, édesanyjáért és minden olyan családért, akik az apa lelépése és hűtlensége miatt szenvednek; Donátért és a kapcsolatunkért; az abortusz és a háborúk megszűnéséért, az abortuszpártiak, főleg a "katolikus" abortuszpártiak megtéréséért. 
• Sándor lelki megvilágosodásáért
• Anyagi gondokkal küzdő fiatalemberért
• Zoltán gyógyulásáért

Nem meglepő módon a hívők életében a kérőima a leggyakoribb imamódozat. Maga az Úr Jézus bíztat erre: kérjetek és kaptok! / Lk 11.9 /. Azonban legalább ilyen fontos a dicsőítő imádság is. Ugyanis ilyenkor átéljük, hogy nem mi vagyunk a középpontban, hanem van valaki, aki létében végtelenül felülmúl minket. Hiszen állandóan ajándékoz, elhalmoz kegyelmével, s túlcsorduló jóságában ingyenen szeret minket, a bűneink ellenére!

Lehet dühösen imádkozni! A keresztény tapasztalat és pszichológia ezt felfelé robbanásnak nevezi. Például, a zsoltáros kétségbeesetten kérdőre vonja az Istent: Uram, meddig nézed még el, hogy az ellenségeim diadalmaskodjanak felettem? Maga az Úr Jézus is panaszkodott: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Az indulatainkat tehát nem kell elfojtanunk, hiszen tudja a mi mennyei Atyánk, mire van szükségünk. Azonban az ima - ha valóban imádság akar maradni - mindig az imádat, az Isten hatalmának, szentsége elismerésének légkörében kell, hogy történjék! E nélkül gyalázkodássá, szitkozódássá züllene!